A Szlovák Hajógyár cég Dél-Szlovákiában, a történelmi Komárom városában van. A hajógyárat 1898-ban az osztrák–magyar MFTR társaság alapította, amely kihasználta Komárom kiváló fekvését a Duna mellett, valamint a rohamosan fejlődő nagyvárosok, Bécs, Budapest és Pozsony közelségét.
A komáromi Szlovák Hajógyár több mint 100 éves története alatt több mint 1800 különböző típusú hajót gyártott. Alapításától 1918-ig hajókat javítottak és fa-, később acélcsónakokat gyártottak. Az önálló Csehszlovákia megalakulása után szemmel láthatóan fejlődtek a vállalkozások, fejlődött a komáromi hajógyár felszerelése és áruválasztéka. A termelést úgy módosították, hogy nemcsak hajókat gyártottak, hanem acélból hídkonstrukciókat, darukat és kazánokat.
1923-ban a hajógyárat a Škoda Plzeň vette bérbe, akkor hatalmas fejlődésnek indult a hajógyártás.A berendezéseket felújították és korszerűsítették, mechanikus hajóliftet építettek be és az egész udvart villamosították. A 30-as években a Škoda haladó gyártási módszerekkel rukkolt elő, bevezette az elektromos ívhegesztést, amely a nittelést váltotta fel. Abban az időben Komáromban vontatóhajókat, motoros személyhajókat, tehercsónakokat gyártottak a hazai ügyfeleknek, de Románia, Bulgária, Magyarország, Franciaország, Törökország, Anglia és Kína közlekedési társaságainak is.
A hajógyár fejlődését a II. világháború törte meg. A hajógyártást hadi célok miatt leállították, csak a megrongált hajókat javították. Mivel a háború után fejlődésnek indult a vízi közlekedés, korszerűsíteni kellett a hajógyárat. A hajógyár 1950-ben önállósult, levált a Škoda üzemről, így jött létre a Szlovák Hajógyár Állami Vállalat.
A Szlovák Hajógyár abban az időben új gyártóhelyekkel bővült. A közel 37 hektáros területen új, fedett szerelőműhelyeket építettek, az építési területet 50 tonnás darukkal szerelték fel. Új hajóliftet is üzembe helyeztek, amelylyel a 3400 tonnás hajókat is vízre tudták engedni. Az új berendezéseket fokozatosan korszerűsítették és automatizálták, úgy, hogy 140 méter hosszú és 18,5 méter széles hajókat is tudjanak gyártani.
Ahogy nőtt a termelés volumene, nőtt azoknak a hajóknak a száma, amelyek gyártása műszakilag sokkal igényesebb volt. Ezért 1958-ban létrehozták a hajógyárban a belső konstrukciós részleget. A részlegen abban az időben a legkorszerűbb számítógépes technikát alkalmazták. A világháború utáni új berendezések gyártása révén a Szlovák Hajógyár gyártási programjával a folyami hajók legnagyobb gyártója lett Közép-Európában, a folyami hajók tömeges gyártásával foglalkozott, melyeket Kelet-Európába és az orosz hajózási társaságoknak exportált. Elsősorban teherszállító csónakokat, vontatóhajókat, cirkálókat, szállodahajókat, víz alatti kotrógépeket és különböző fajtájú teherhajókat gyártottak.
A kilencvenes évek újabb fontos állomást jelentett a társaság fejlődésében. Az 1993-as privatizáció után a hajógyár tengeri teherjáró hajók új nemzedékének gyártásába kezdett. Fő ügyfeleik ebben az időszakban a nyugat-európai hajózási társaságok voltak, elsősorban Észak-Németországból. A termelési program alapját a 80–100 méter hosszú, 4200 DWT-s teherhajók képezték. Ezek a hajók tengeri és folyami közlekedésre is alkalmasak voltak, tömeges teherszállításra és konténerek szállítására gyártották őket.
Az évszázad első 10 évében a komáromi hajógyár csaknem 70 ilyen hajót gyártott. A 2008–2012-es gazdasági válság következtében az egész világon leáldozott a hajógyártásnak. 2012 után a komáromi hajógyárban már csak kisebb terveket valósítottak meg, úszó darukat, toló vontatóhajókat vagy úszó erőműveket gyártottak.